2013. június 2., vasárnap

Szövegelés

Helló!
Mivel most éppen marhán unom az életemet, úgy döntöttem, írok megint a blogba. Hátha a végén még lesz is belőle valami... Amúgy nincs velem semmi különös. Éppen nagyban szenvedek, mert sikerült összeszednem valami rohadt nyavalyát, úgyhogy az ágyamban döglődök egész nap. Ki kéne használnom, hogy van időm írni, de az a helyzet, hogy annyira kényelmetlen így, hogy nem igazán tudok, ráadásul szétmegy a fejem. Hmpf. Azt hiszem, most beveszek egy fél algopyrint, hátha attól kicsit jobb lesz :'D
Na jó, ez is megvolt. Remélhetőleg nem áll le a gépem közben, mostanában sokat csinálja ezt.
Mostanában Supernaturalt nézek. Az első öt évad rohadt jó volt, a hatodik eddig annyira nem jön be, de kíváncsi leszek, hová fejlődik a sztori. Minden esetre végigküzdöm magam rajta, mert a 15. részt minél előbb meg akarom nézni, és még csak a negyediknél járok. Végül is ezzel a betegséggel úgyis itthon kell maradnom pár napot, szóval lesz időm. Bár írni is akarok, meg persze tanulni (10-én angol szóbeli), de egy-két rész naponta belefér.
Na jó, most már annyira nincs beszélhetnékem, szóval I'm off.
G'night ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése