A Bukás

Ragyogó napfény, béke és nyugalom. A csend körbeöleli a lugasban ülő arkangyalokat, akik a legnagyobb szeretetben helyezkednek el egymás oldalán. A két padon Uriel ücsörög a rajzolgató Raguellel, meg Sariel a kismacskát dédelgető Ramiellel, a földön pedig Gabriel fekszik a halkan énekelgető Raphael mellett, nem sokkal arrébb pedig Michael, Lucifernek dőlve, halovány mosollyal figyelve a körülöttük daloló madarakat.
- Nem csodálatos minden? Amicis, annyira örülök, hogy mi vagyunk az elsők, akik gyönyörködhetnek az Ő művében… Nézzetek csak körül! A fű, a fák, a bokrok, a madarak, minden, amit látunk, az Ő csodája, az Ő teremtménye. Varázslatos… - szólal meg Uriel ragyogó szemekkel. Egyikőjük sem veszi észre Lucifer szemforgatását. Őt valahogy nem köti le ennyire pár nyamvadt fűszál, meg egy-két repkedő valami, aminek a csökevényei vélhetően az ő szárnyaikat próbálja utánozni.
- És az emberek! Meg persze a többi lény, egyszerűen elragadóak! Micsoda remek ötlet volt megteremteni őket, nem gondoljátok? Így végre már nem csak mi vagyunk a földön, hanem mások is, akikkel majd kapcsolatot teremthetünk, akiket megismerhetünk… Maga a csoda! – beszél lelkesen Sariel, és ezúttal már nem hagyhatják figyelmen kívül a Fényhozó reakcióját.
- Mennyi badarság! Mi szükségünk van erre a sok körítésre, amelyben úgyis csak addig gyönyörködhettek, amíg az általatok oly érthetetlenül imádott ember tönkre nem teszi az egészet. Raguel, testvér, neked remek szemed van ahhoz, hogy lásd a jövőt: nézz el néhány évezreddel későbbre: mi lesz ebből a szépséges ligetből? – kérdezi gúnyosan, mire a legifjabb arkangyal bizonytalanul rápillant, és lehunyja a szemét.
- Először… Először a közelben letelepszik egy vándor, a családjával. Aztán egyre több gyerek születik, mások is költöznek ide… Ahogyan többen lesznek, több tüzelőre lesz szükség, és elkezdik kivágni a fákat. Egyre nagyobb és nagyobb lesz a település, és szépen lassan kivágnak mindent, házakat építenek, kiirtják a fákat, a virágokat… Aztán leköveznek egy utat, kipusztítva a fű nagy részét, és végül semmi sem marad mindabból, amit most látunk – sorolja, egyre halkuló hangon, majd felnéz, és elfintorodik.
- Lucifer, ne rontsd el a szórakozásunkat! – szólal meg Michael. – Még Raph is abbahagyta az éneklést. Hogy lehetsz ilyen? Mi itt éppen élvezzük, amit kaptunk, te pedig egyből jössz a pesszimizmusoddal. Legalább egy kicsit gondolj csak a jelenre – kéri testvérét a fiatal férfi, majd helyezkedik egy kicsit, tekintetét végigfuttatja az őket körülvevő világon és sóhajt.
- Akkor is szép itt – teszi még hozzá, mire Raphael szélesen elmosolyodik, és ismét énekelni kezd, és az ifjú jós is visszatér a rajzához. Lucifer csak vállat von, jelezve, hogy őt aztán nem érdekli, ha ennyire csodálni akarják a „Nagy Művet”, akkor csodálják. Végül is úgyis csak a saját idejüket húzzak vele… Ezen elgondolás alapján kicsit arrébb tolja Michaelt - aki értetlenül rápillant -, majd feláll.
- Te meg hová készülsz? – érdeklődik Isten Hercege.
- Minél messzebbre… Őszintén szólva engem tényleg nem nyűgöz le annyira a Föld. Azt hiszem, inkább visszatérek a Birodalomba, ott a levegő is frissebb, mint idelent. Nem árasztja el idegenek bűze – fintorog, egy távoli füstoszlop felé tekintve, nem különösebben foglalkozva a hét rosszalló pillantással.
- Ugyan már, még te sem lehetsz ennyire finnyás, Lucifer – horkant fel Gabriel, aki a megszokotthoz képest már egyébként is gyanúsan csendben volt. – Nincs semmi baj az emberekkel, sőt, szerintem kimondottan hozzánk illő teremtmények.
- Hozzánk illő?! Nyisd már ki a szemed! Ezek csak üres senkik, gyenge, erőtlen lények, akik közül legtöbben fel sem fogják majd, hogy mi valóban létezünk! Értetlenek, szánalmasak, ráadásul most még az Ő kegyeiben is előrébb vannak, mint mi. A gyarló emberek, előrébb, mint mi, az arkangyalok, a Hozzá leghűségesebbek! Hát mégis miért szolgáljuk Őt, ha hiába teszünk bármit, mégsem becsül annyira, mint ezeket? – sziszegi idegesen a legidősebb angyal. Hova gondolnak?! Hogy ezek az ocsmány, semmilyen lények az ő szintjükön vannak? Persze szavaival azonnal kiérdemelte minden társa felháborodott motyogását, valamint elérte, hogy Michael felpattanjon a földről.
- Vigyázz, mit beszélsz! Szidd a Földet, szidd az embereket, de Őt ne merészeld a szádra venni! – felel ingerülten a szőke férfi. Lucifer csak vállat von.
- Tudom, hogy az érzékeny pontod… Mindegy, én most itt hagylak titeket. Bonum hospitii! – veti még hátra, miközben kitárja a szárnyait, ellöki magát a talajtól, és mennyei fénnyel eltűnik. Pár perces csend ül a hátra maradt csapatra, majd Sariel halkan megszólal.
- Komolyan gondolta? Hogy szerinte Ő nem érdemli meg, hogy tiszteljük? – kérdezi, világoszöld szemeivel leginkább Micha tekintetét keresve.
- Nem hiszem, csak éppen durcás, mert nem vele foglalkoznak a legtöbbet – erőltet az arcára egy mosolyt a Herceg, de mindenki számára egyértelmű, hogy a gesztus nem őszinte, és hogy ő az, aki leginkább aggódik a fekete hajú angyalért.
- Remélem, tényleg csak erről van szó – jegyzi meg Sariel halkan, majd hirtelen Uriel szisszentésére lesznek figyelmesek. A fiatal férfi szemei elkerekedve merednek Raguel rajzára, amit persze a viselkedését látva a többi arkangyalnak is látnia kell. Szóval a többiek is felállnak, és körbeállják a jóst, aki leereszti az ölébe a lapot, kétségbeesetten felnézve Michaelre.
- Sajnálom… - motyogja halkan. A lapon leginkább feketét és vöröset látnak, és csak egyetlen részlet egyértelmű: egy zuhanó, szárnyas alak, akinek a szája minden bizonnyal valamilyen átkot kiált. Az angyalok egy pillanatig meredten figyelik, majd hirtelen a Herceg irányából egy erőteljes villanás látszódik, és a férfi máris az égi szférában van. Nem sokkal később a többiek is követik, tudva, hogy a második legidősebb arkangyal egyenest Luciferhez tart.
Sajnos azonban már túl későn.
- Tehát? Mit gondoltok? Megéri itt hagyni a zsarnokot? – kérdezi kiáltva a férfi, egy emelvényen állva, éppen, amikor Michael megérkezik. A tömeg – ki tudja mennyi, de több ezer angyal – helyeslően zúg, észre sem véve a többi arkangyal megérkeztét.
- Lucifer! – hatol át Gabriel kiáltása az egybefüggő morajláson. – Lucifer, ne merészkedj túl magasra, mert onnan könnyű lezuhanni! – figyelmezteti távolról a bátyját, de az úgy tűnik, meg sem hallja az óvó szavakat.
- Lucifer… - zúg át egy mély, tiszteletet parancsoló hang a hatalmas téren, mire mindenki varázsütésszerűen elnémul. – Lucifer, elárultál engem. Nem bíztál bennem, ellenem hangoltad mindazokat, akik most előtted állnak, és ezért bűnhődnöd kell. Arkangyalaim! Taszítsátok le őket a mennyből! Mindenkit, aki hallgatott rá! – hangzik az isteni parancsszó, majd ismét némaság borul a Birodalomra. Az első, aki megmozdul Gabriel: a férfi összeszorított ajakkal kirántja a kardját, és felkiált.
- Le velük! – A tömeg ismét felzúdul, de a kiáltásra sok más angyal is megjelenik, kivont kardokkal, a Bajnok szavait üvöltve. Pár percen belül a mennybéli nyugalom teljesen eltűnik, a földet vér áztatja, és csak négy alak marad távol a harctól: a csatáktól örökké tartózkodó Raphael és Ramiel, valamint a mereven egymást bámuló Michael és Lucifer.
- Luc… Miért teszed ezt? – kérdezi suttogva a férfi, de elég közel van a másikhoz, hogy az még a fájdalmas és harcias üvöltéseken keresztül is meghallja.
- Mert ez a sorsom… A békétlenség, a viszály angyala vagyok, erre teremtettek. De nem olyan rossz ez, és hidd el, nem lesz olyan szörnyű a bukás sem. Tarts velem, Micha, és a miénk lehet minden, még Nála is hatalmasabbak lehetünk! Tarts velem, és Deus leszel te is! – csábítja az arkangyalt, de ezzel sikerül végleg kizökkentenie a másikat az egyensúlyából: végre a Herceg is kardot ránt, és dühödten Lucifer felé suhint.
- Soha, ismétlem, soha nem fogom elárulni Őt! Ha erre vágysz, hát keresd máshol a társad, Sátán – sziszegi, nevet adva az első bukottnak. Ez után egymásnak esnek, és Michael dühből fakadó ereje csak pár percig kell, hogy a földre sújtsa testvérét.
- Lucifer… Szerettelek, testvér – súgja, könnyekkel a szemében, mielőtt egy latin igét suttogva leszúrja a férfit. Így végül ő az, aki Istentől kapott hatalmával Sátánná teszi a Bukott Angyalt, a Hajnalcsillagot. Persze nem tart sokáig, hogy a többiek is kövessék: a Sergek Vezére szép sorjában mindenkit száműz a mennyből, akinek bármi köze volt a lázadáshoz.
Mégis, hosszú órák múlva mondható csak bukottaktól mentesnek a Birodalom, és az arkangyalok még ekkor is mocskosnak éreznek mindent. Michael és Gabriel csúnyán megsérültek, így miután az előbbi kiadja a parancsot az alacsonyabb rangú angyaloknak, hogy takarítsanak fel utánuk, engedik magukat elvinni az arkangyalok szállására.
Amikor már ő is és a Bajnok is az ágyukon fekszenek, maguk elé meredve, végre elhangzanak közöttük az első szavak, arról, hogy vajon mekkora a veszteség, hányan buktak, hányan veszítették életüket. Egészen addig beszélnek erről, amíg Micha hirtelen meg nem szólal.
- Tévedtem. Már rég Ellene, ellenünk szövetkezett. Elárult mindent… - suttogja elkeseredetten. A többiek csak lehajtott fejjel, összeszorult torokkal hallgatják. Nincs, aki odamenjen a Herceghez. Nincs, mert mindig is megvolt, hogy ki kinek a társa, és most mind egymás mellett vannak, csak Michael maradt magára a fájdalmával. De ő a leghatalmasabb. Megbirkózik vele. Ha már Luciferrel magával megbirkózott… Akkor egy kis szenvedés… Az már nem dönti le a lábáról.

Hétvége

Halihó ^^
Ó, istenkém, el sem tudjátok képzelni, mennyire várom a hétvégét! Igen, tudom, hogy ezt korombeli, nyári munkától mentes, vakáción lévő emberek ritkán szokták mondani, nekem azonban jelenleg minden okom megvan rá. Hétvégén ugyanis látogatóba érkezik a két legjobb barátnőm, Budapestről és Pétfürdőről. Hogy mi a jó életet fogunk mi itt csinálni két napon keresztül? Nos, leginkább azt hiszem, őrültek leszünk. Mint mindig. Egyébként ők ketten egyben azok a személyek is, akikkel együtt szerepjátékos oldalt alapítottunk, a szabadnapjaink kilencven százalékát végigbeszélgetjük, és minden esetben kitartunk egymás mellett. Szóóóval nagyon remek lesz, ha itt lesznek.
Tervezem nekik megmutogatni egy kicsit Győr belvárosát, meg a mi környékünket is, meg majd megnézzük az első Fűrészt - amit én már láttam, de nem emlékszem rá tisztán. Vagyis arra emlékszem, hogy az első és a második rész között láttam meg, hogy Merengőn bekerült egy történetem az Ajánlóba :D
Mindegy, részletkérdés. Szóval fogunk a városban mászkálni, filmezni, környéket nézni, társasozni, kártyázni, meg még ki tudja mi mindent, és nem is tudom, hogyan fogom kibírni addig...
De szerencsémre már csak négy nap :D