Forradalom - rövid szösszenet

Forradalom készülődött. Persze nem csak úgy a semmiből indult, hiszen minden, a világot felrobbantó eseménynek vannak jelei. Jó darabig minden fél elégedett volt, hiszen jól alakultak, előnyös volt a helyzet mindenki számára.

Aztán elkezdődtek a problémák. Eleinte csak két fél között, az egyikük nem tudott elégedett lenni a másikkal: minden lépése helytelen volt, nem volt szava vagy gondolata, amivel a másik egyet tudott volna érteni. Erre ő igyekezett a lehető legjobban reagálni: próbálta jelezni, hogy továbbra is esélyt ad a vádaskodónak, remélve, hogy amaz, látva, hogy hajlandó kis engedményeket tenni, majd elégedett lesz, nem háborog tovább.

Nem sikerült. Kitört egy kisebb lázadás, azonban a két fél, felfogva, hogy ez a többi résztvevőnek mennyi nehézséget okoz, fegyverszünetet kötött, egy nem túl kielégítő, de azért élhető szerződéssel. A problémákat nem oldották meg, s a külső szemlélőknek egyértelmű volt, hogy messze nincs még vége a harcnak.

Egy darabig rendben mentek a dolgok, azonban hamar látszani kezdett, hogy a hat résztvevő új felosztásba kezd rendeződni: két fél komoly szövetségre lépett, és egy olyan mozgalmat indítottak el, amely ugyan mind a kettejük számára mérgező és veszélyes lehetett, ők a többiek figyelmeztetéseivel nem foglalkozva mégis folytatták. Másik két fél egy másik, és jelentősen újabb szövetséget kötött, amelyet leginkább a rendszeres közös munka épített, de ez is erőssé vált. Az ötödik és hatodik felek külső kapcsolatokat kezdtek keresni: különféle eszmerendszerekhez csatlakoztak, amelyeket közelebbinek éreztek magukhoz.

Ahogyan telt-múlt az idő, ezek a gondok egyre erősebbé és veszélyesebbé váltak, és egyre többen kezdték úgy érezni, hogy nem lesz rendben a világ. Ezen változtatni kell. Ezzel együtt azonban arra is rájöttek, hogy lassan kellene haladni, ügyesen manőverezve próbálni leülni, hogy képessé váljanak a tárgyalásra.

Az óvatos próbálkozások nem állították meg a mozgalmat, amely két résztvevőt fertőzött, noha volt róla szó, hogy az érintett felek véget vetnek nekik, a félhivatalos tárgyalások végül nem érték el az eredményüket. Épp így nem sikerült visszahívniuk a lassan elcsábuló tagokat a külső eszmerendszerektől, s nem volt sikeresen a szövetség rendes újrakovácsolása sem. A két, munkaközösség által szövetségbe kötődő fél hosszas politikai eszmecserékbe kezdett, igyekezve egy megfelelő, kompromisszumos megoldást találni. Azonban még ezeket az egyébként nagyon türelmes és a gondokat megértő felet is megviselte, amikor az egyik kifelé kacsintgató résztvevő láthatóan komolyabb kapcsolatba kezdett merülni egy másik, a szövetségbe nem tartozó féllel.

Ekkor került szóba, hogy talán egy forradalom, egy ekkora robbanás megváltoztathatná a helyzetet, hogy talán úgy helyre tudnák tenni mindazt, ami akkor a hat fél közé állt. A baj csak azt volt, hogy féltek. Rettegtek a hatalmas csatától, hiszen nagyon jól tudták, hogy a végén talán még rosszabbá válik minden, és talán az a kissé már felületes és gyenge régi szövetség is felbomlik közöttük, ami eddig azért még tartotta magát.

Az egyik fél ekkor leült gondolkozni. Aztán beszélt a tanácsadóival, és más szövetségeseivel, remélve, hogy valamelyikük tud majd megoldással szolgálni a helyzetre. Végül minden alapján, amit hallott, látott és érzett, úgy döntött, a lépést meg kell tenni, az ügyet tovább kell mozdítani.

Ők hatan összeültek. Kirobbant a forradalom.